A DISCO-val kapcsolatos témakörök, szócikkek készítése, javítása, bővítése és feltöltése folyamatosan történik.
Készül a Magyar diszkótörténet is, ami elsőként foglalja össze a hazai lemezbemutatás kialakulásának és fejlődésének hiteles történetét az 1970-es évektől napjainkig.
Tehát ami már megtalálható a ZENCI-ben, az egyelőre csak töredéke, vázlata a teljes tartalomnak.

A "disco" nemcsak diszkókat, nightclubokat, hanem zenét is jelent. (Diszkók nélkül talán soha nem alakult volna ki a discozene, és a disco az a zene, amely nélkül egy diszkó elképzelhetetlen.)

A discozene vázlatos története:
A '60-as években Amerika-szerte népszerûvé váltak a "Whisky a go-go" elnevezésû kis klubok, ahova a munkából hazatérõk beugrottak egy italra, hogy beszélgessenek, kikapcsolódjanak és akár táncoljanak egyet.
Mindehhez készségesen szolgáltatta a kiválasztott zenét "dj" Jukebox, ha nyílásába bedobták a pénzt.
Ám a nagyobb, fõleg feketék lakta városokban nem érték be a gépzenével; disc jockey játszotta a tánchoz megfelelõ fekete zenét.
A Sly and the Family Stone volt a tipikus amerikai discozene, amit Manu DiBango "Soul Makossa", Shirley and Co. "Shame, Shame, Shame", a Hues Corporation "Rock the Boat", George McCrae "Rock Your Baby", majd a KC and the Sunshine Band tucatnyi száma követett.
A '70-es évek elejétõl Philadelphiában, a fekete homoszexuálisok klubjaiban a gospel, a soul, fúvósokkal és vonósokkal gazdagított hangzású zene sodró ritmusára táncoltak.
Ez az érzelem-gazdag és fantáziadús tiszta zene, sajátos hangszereléssel és új felvételi technikával a philly sound.
Ez a fajta zene New York klubjaira is óriási hatással volt, ahol a dj-k olyan soul- és funklemezeket forgattak, melyeknek állandó, erõs lüktetésük van; a jelszó itt is a strong, heavy groove, azaz a ritmus mindenekfelett. A discozene nem egy tiszta mûfaj, hanem keverék: nem "komponálják", hanem "keverik".
Egy jó producer vagy disc jockey gyakorlatilag bármely zenébõl tud discoszámot csinálni.
A legfontosabb a ritmus. Legyen jól táncolható, és ne legyen túl bonyolult. Az alaphangot az alig változó basszusmenetek adják, melyeket rafinált elektronikus hangeffektusok és állandóan ismétlõdõ refrének foglalnak keretbe.
A disco/zene robbanásszerû elterjedése, fejlõdése Európát is lázba hozta.
A discohullámot 1975-ben indította el a Münchenben letelepedett dél-tiroli producer: Giorgio Moroder. Az õ nevéhez fûzõdik a Munich Sound kialakulása, ami az euro-disco kibontakozását idézte elõ.
Az akkor stúdióénekesként mûködõ Donna Summer számára megírta a "Love To Love You Baby" (Szeretem, hogy szeretlek, baby) c. számot, egy szexuálisan izgató nyögésorgiát. A dal szövege alig állt többõl, mint a címe, de a hangeffektusok és az egész ritmikus és technikás dob-körítés a zeneileg egyszerû számból milliós sikert csinált.
Már a nagy lemezcégek is láttak üzletet a discóban; elkezdték nyomni a maxi-és remix-lemezeket, amiken a dj-k munkájának megkönnyítésére feltüntették a bpm-számot is.
1976-ban a disco már közel sem csak a szegény feketék melegedõhelye volt. Sorba nyíltak az elõkelõ, gazdagon berendezett és felszerelt nightclubok. Ezek közül talán a manhattani Studio 54 és a Paradise Garage lett a leghíresebb.
Ez utóbbi nevezetessége, hogy az itt dolgozó zseniális Larry Levan dj-nek köszönhetõen a garage stílus névadója lett.
A dj-k új mixelési technikákat fejlesztettek ki, a lemez hangszerré vált a scratchinggel, a zene tempójára mondott szövegükbõl kialakult a rap.
1977-ben kezdett dolgozni Frankie Knuckles a chicagói "Wharehous"-ban, amit a törzsközönség egyszerûen csak "House"-nak nevezett. Így az a zenei irányzat, amit Knuckles fejlesztett ki az évek során, kapta késõbb a house nevet.

A '70-es évek második felében discosztárok a "királynõ", Donna Summer mellett: Gloria Gaynor, Tina Charles, Billy Ocean, Van McCoy, Heatwave, Village People, Chic és a Bee Gees.
Különösen a Bee Gees ünnepelhette a disco révén nagy visszatérését a nemzetközi listákra. Õk írták a discokultuszfilm, a Saturday Night Fever (Szombat esti láz) filmzenéjét is, (melynek soundtrackje 24 millió példányban kelt el).
A discót, a csillogás és a zene birodalmát, már szinte az élet egyetlen céljaként és értelmeként ábrázolja. A film kiválóan fejezte ki a discogeneráció életérzését.
Ironikus módon a discokultúra legnagyobb alakjának, John Travoltának (is) fehérnek kellett lennie (bár a filmben feketék és fehérek egyaránt szerepeltek, ledöntve a faji korlátokat és hangsúlyozva a diszkó egyesítõ társadalmi hatását).
Ezzel a disco (zene, tánc, életérzés és -stílus) hatása és népszerûsége elérte a csúcsát.

1978-ra a disco Magyarországon is olyan mértékben elterjedt, hogy már kultúrpolitikai szinten is figyelembe kellett venni. És csodák csodájára a vasfüggöny mögötti hazánkban is beköszöntött a disco aranykora.

1979-ben a világméretû fejlõdés megtorpant (nem nálunk és nem miattunk).
A bevételt hajszoló nagy kiadók és producerek azonban találékonyak voltak. Rájöttek, hogy egyszerûbb és olcsóbb dobgépet, szintetizátort és technikai trükköket alkalmazni, mint jó zenészeket.
Mivel a ritmus volt a lényeg, megkezdõdött a zeneművek "diszkósítása", amivel akár Mozart és Beethoven "társszerzõk" is lehettek.
Ezzel olyan folyamat indult el, melyben már nem a zene a fõszereplõ. Ennek káros hatását napjainkban is érezhetjük. Tánczenét jól játszani mindig nehéz volt, de túl könnyûvé vált pénzt keresni a silánnyal!

A klubélet azonban továbbra is pezseg. Juan Atkins és technika-õrült társai Detroitban új elektrohangzással kísérleteztek, aminek eredményét késõbb technónak, illetve electrónak nevezték.
A '80-as évek közepén Chicago clubjaiban egyre több dj készített magának mix ritmusalapot leértékelt szintetizátorok és dobkomputerek segítségével.
Az egyik legjobb dj Pierre volt. Így alakult ki az acid és a techno house.
1985-re az egyénileg készített ritmus- és basszusalapok már általánossá váltak. Az így készült mixeket független chicagói kiadók (pl. Dj International) Anglia és Európa discóiban is terjesztették. Angliában ez a fajta zene annyira eseményszámba ment, hogy nagy partikon ünnepelték, melyek során ismét egy sajátos kultúra, a rave formálódott.
A '90-es években az addig kialakult dance- és electroirányzatok tovább fejlõdtek, keveredtek és ágaztak.
Ez a folyamat napjainkban is folytatódik, és megállapítható, hogy a disco meghatározó szórakozási formája a fiatalok nagy tömegének, és teljes változatosságával uralja a szórakoztató- és zeneipart.
A discozene az évek során gyorsan fejlõdött, változott és egyre több ágra bomlott.
Másrészt folyamatosan olyan táncolható zenék kerültek be a clubokba, melyek máshonnan eredtek. Így olyan változatosság, sokrétűség alakult ki, ami szétfeszítette a "discozene" fogalmát.
Napjainkban a dance és az elektronikus tánczene különféle irányzatai egyaránt népszerûek, de rock és hip-hop, nosztalgia- vagy aktuális sláger is hallható és táncolható a különbözõ klubokban.