A tánc, a mozgással kifejezett érzelem egyidõs az emberiséggel.
A fejlõdés kezdeti szakaszában és a természeti népeknél a kultikus cselekvések része és a kommunikáció elsõ eszköze.

Lábdobogás és taps formájában elsõként a tánc társult a ritmussal, még mielõtt hangszeres vagy énekes zene kialakult volna.
Késõbb csaknem mindig együtt jelenik meg a zenével, ami szintén a mozgásból fakad.
A zenét a test táncmozdulatai jellemzik, ám a zene irányítja a test mozgását és azt az exsztázisig képes fokozni. A tánccal magunk is részeseivé válunk a zenének.

A tánc szervesen beépült a mindennapok rítusaiba, kultuszaiba, a vallásba, majd a különbözõ mûvészeti formákba.
Bár eredetileg a vallási ceremóniák része volt, az ember számára a tánc a szórakozás egyik formáját is jelentette. Ezt bizonyítja, hogy már a Római Birodalom hanyatlásakor megvetették a hivatásos táncosnõket.
A középkori egyház szigorú rendelkezésekkel szállt szembe a barbárnak bélyegzett szokással.
Csak a 14. sz.-tól kezdett lehetõvé válni, hogy vallásos vonatkozástól mentes, vidám körtáncban, kéz a kézben csatlakoztak egymáshoz nõk és férfiak. Kialakultak a világi és népi formái.
A 15. sz.-tól udvari szórakozássá vált a zenés-táncos összejövetel. A 15–16. sz.-ban a legkülönfélébb jellegû lépõtáncok (basse danse) voltak népszerûek. A népi és az udvari táncok egyaránt többnyire csoporttáncok voltak változó csoportpárokkal.
A 17. sz-ban kifejlõdik a koreográfia és a balett.
A 18. sz. közepétõl megszilárdul a polgári zenekultúra, és az udvari táncok veszítenek jelentõségükbõl; a menüett kivételével mindegyiket kiszorítja a landler, a keringõ, a polka és a többi népszerû nemzeti tánc.
A 19. sz.-ban a közös (csoport)táncok helyét a ma is uralkodó egyéni, páros táncok veszik át.

A 20. sz. elejétõl divatba jöttek az angolszász (pl. angolkeringõ), majd az amerikai (foxtrott, [ slow fox]], charleston), a sztepp-, valamint az afrikai eredetû, ill. latin-amerikai táncok (szamba, rumba, mambó, cha-cha-cha).
Az 1940-es évekig a jazzre is táncoltak. Ezzel beindult az a több évtizedes folyamat, melyben a tánc és a zene (tánczene) összeforrt, együtt változott és divatõrületek sorát produkálta.
A technika fejlõdésével pedig lehetõvé vált, hogy a színház után filmen is egyre tökéletesebben élvezhessük a különbözõ mûvészeti formák egységét, hatását.
A rock and roll elsõ napjaitól az egymást követõ táncõrületekhez azonnal "mellékelték" a megfelelõ slágert is. Ha egy tánc megragadta a közönség fantáziáját, gyorsan egy sereg számot írtak hozzá, melyek címükben és szövegükben is az adott táncról szóltak.
Más esetekben egy számhoz készítettek divatot teremtõ koreográfiát.

A tánc- annak, aki a test prózáját és líráját nem érti és beszéli anyanyelvi szinten- idegen nyelv. Ezért úgy kell tanítani, mint bármely idegen nyelvet. (Angelus Iván)

A tánc azért kiemelten alkalmas az egész személyiség megszólítására, mert a test, a szellem, a lélek egyszerre nélkülözhetetlen hozzá.

A hindu mítosz szerint a világot kozmikus táncával teremtette Siva isten, akit ezért Natarádzsának, Tánckirálynak neveznek; a színészek és táncosok hozzá fohászkodnak segítségért.