Azoknak az 1980-as évek közepétõl kb. egy évtizedig prosperáló posztpunk bandáknak a zenéje, amely csak egy szempontból azonos: mind kívül esik a mainstreamen.
Egyébként az édeskés, popos melódiáktól a drasztikus industriálig mindent magába foglal. Többségük independent label alatt indult, és soha nem adta fel függetlenségét, de néhányan "árulóvá" és sikeressé váltak valamelyik majorrel kötött szerzõdéssel. Ilyen pl. a R.E.M., mely késõbb bekerült a nemzetközi szupersztárok közé. Õk is a '80-as években kezdték játszani a melodikus, folk árnyalatú gitárpopzenét.
A közös éneklésre késztetõ dallamok slágergyanús refrénjeikkel, szép hangokkal és jól csengõ hangszerekkel ezt az irányzatot az underground zene legkommerciálisabb részévé teszik. A zenébõl hiányzó lázadást gyakran indulatos politikai és környezetvédõ öntudat helyettesíti. Ezt a -természethez kötõdõ melankolikusokat és világmegváltókat magában foglaló- zenei irányzatot gyakran college rocknak titulálják.
A keserédes melódiák iránti lelkesedésükön kívül képviselõiknek közös a filozófiai alapeszméjük: minden mulandó, és semmi, a szerelem sem tart a dalaikban két versszaknál tovább.
Legfõbb képviselõik: R.E.M., Teenage Fanclub, The Chilis, The Verlaines, The Smithereens, Matthew Sweet, Julianna Hatfield.