A hangolás alapjául szolgáló normálhang  ("egyvonalas" A) magassága a zenetörténet folyamán többször változott. Rezgésszámát az 1939-ben Londonban kötött nemzetközi megállapodás másodpercenként 440 Hz-ben rögzítette (20 °C-on).

Szinte bizonyosra vehetõ, hogy akár kétszáz évvel ezelõtt is még minden zene mélyebben hangzott, és a fúvószenekarok napjainkban is majdnem egy kis szekunddal magasabban hangolnak, mint a vonós, ill. szimfonikus zenekarok.

A hangolás nemzetközi mértéke a 440 Hz rezgésszámú normál A hang. ►normálhang

A hang egyszerû természeti jelenség.
Ezzel szemben a zene (zenei hang) az ember által mûvészetté, tudománnyá fejlesztett hang(zás).

Hallószerv, ami érzékeli, kódolja, felerõsíti illetve szûri a hangokat.
A csodáltra méltó, rendkívûl érzékeny mûszernek egy alapvetõ konstrukciós hibája van: nem lehet becsukni (mint pl. a szemünket). Így kiszolgáltatottak vagyunk, amivel sokan visszaélnek.
Anatómiai szempontból három részbõl áll:

Az akusztika részterületei: biológiai-, orvosi-, fizikai-, fiziológiai-, pszichológiai-, technika-, zenei akusztika.
A zenei akusztika a hallható hangjelenségekkel, azaz a hangokkal és azok hatásával foglalkozó tudományág.

A görög eredetû akusztika szó magyar jelentése hangtan: a fizikai tudományoknak a hang keletkezésével, tulajdonságaival és hatásaival foglalkozó ága.