A mondóka beszédszerû, és csekély hangterjedelmû.
A beszéd jellege "nem-hétköznapi", de követi annak legfõbb jellegzetességét: a befejezésben le kell ereszkednie a hangnak (ami a magyar beszédet jellemzi).

Vannak olyan gyermekdalok és mondókák, amelyekben a zenei elemet csak a ritmus jelenti, egyébként teljesen dallamtalan.
Másokban a dallam a hanglejtés határán belül marad, vagyis még nem igazi ének. (A két hangnyi mondókák vagy recitált hanglejtéssel hangzanak el, vagy két, határozott magasságú, szomszédos zenei hangon; ezen a ponton van az átmenetet a beszédbõl az énekbe.)