Amatõr / dilettáns: mûkedvelõ; valamivel nem hivatásszerûen, hanem kedvtelésbõl, szórakozásból foglalkozó személy, csoport, együttes.
Ebben az értelemben -különösen a sport és a mûvészetek területén- nem az amatõr tudásának, teljesítményének, produktumának a színvonala, hanem a tevékenységhez való- nem hivatásos, illetve szakképesítés nélküli- viszonya a meghatározó.
Ezért az amatõr szó pejoratív értelmû szembeállítása a profival nem logikus.

A klasszikus zenében az amatõrizmus csúcsa a zenetörténet fénykorában volt: a 18. sz. végéig a legtöbb dilettáns csak abban különbözött a többi zenésztõl, hogy megélhetése nem ezzel a foglalkozással függött össze.

Az amatõr zenélés, a mûkedvelõ társaságok könnyed idõtöltésének 17. századból eredõ formája a kamarazene.
Késõbb a -fõúri szalonok után- polgári otthonokban is elterjedt ez a fajta házimuzsikálás.

Érdekes, hogy a kamarazene legelterjedtebb formája a vonósnégyes volt, és a három évszázaddal késõbbi amatõr beat együttesek alapvetõ formációja is négy hangszerbõl állt (melybõl három szintén húros hangszer, a gitár volt).

A beat/pop/rock zenében az amatõrizmus aranykora az 1960-as években volt.
Magyarországon ekkor alakult és kapott fellépési lehetõséget a legtöbb amatõr "beat" együttes. Ez az újító, amatõr mozgalom nem csak a zenei életre, de az egész társadalomra rendkívül nagy hatást gyakorolt. (beatzene, zenei intézmények, mûv.házak, klubok, "nagy-generáció", hippy, garage, táncdalfesztivál,

Mûkedvelõk részére gyakran rendeznek regionális, országos és nemzetközi amatõr fesztiválokat és tehetségkutató versenyeket különbözõ mûvészeti ágakban (zene, tánc, színjátszó, filmes).
A zenében való aktív részvételre adnak lehetõséget a kórusok, énekkarok. 2008-ban a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem szenátusa megalapította a Musica Dilecta díjat a leglelkesebb amatõr kamaraegyüttesek, zenekarok és kórusok évenkénti elismerésére.