Az afrikaiak számára a zene a születéstõl kezdve az élet elhagyhatatlan része; zene kíséri valamennyi tevékenységüket (kommunikáció, vallásos szertartások, gyógyítás, ünnep, gyász, munka, harc).

A hivatásos afrikai zenész a griot, egy felsõbbrendû által kiválasztott személy, aki kapcsolatban áll a szellemekkel is.
Az afrikai zenében a dobok mellett sokféle egyéb, természetes anyagból készült hangszer is elterjedt. Például a dél-afrikai szánok íjukat hangszerként is használják.

Brauer-Benke József néprajzkutató az afrikai hangszereket a következőképpen rendszerezte: idiofon hangszerek (dobbantós, dobbantott, rázott, ütött, összeütött, dörzsölt, kapart, pengetett); aerofon hangszerek(zúgattyúk, furulyák, sípok, pánsípok, népi klarinétok, népi schalmeiek, dudák, népi trombiták, népi kürtök); membranofon hangszerek (mirlitonok, fikciós dobok, hengerdobok, hosszúdobok, kúpdobok, tölcsérdobok, keretesdobok, üstdobok stb.); kordofon hangszerek (zenélőíjak, lírák, népi hárfák, lantok, citerák).
Az afrikai kontinens népzenei hagyományokban rendkívül gazdag. Ezek a tradicionális zenei irányzatok a mai populáris afrikai zenekultúrában is meghatározóak.

Az afrikai zene szerteágazó hatásai különféle zenei műfajokban, fúziókban is megnyilvánulnak (pl.: world music, etnozene, black music, afroamerikai és afrolatin zene, elektronikus (tánc)zene. Néhány nemzetközileg is elismert afrikai zenész: Manu Dibango, Fela Kuti, Mory Kante, Youssou N’Dour. A zene és a tánc „Fekete-Afrika” kultúrájában is összeforrt.

A tradicionális afrikai táncok többsége csoportos tánc, amelyeket különböző alakzatokban járnak: a körtáncok inkább a békés népek sajátjai, míg a harcias hagyományokat ápoló férfiak egyenes sorban felállva táncolnak.
A latin- és dél-amerikai táncok, valamint a mai modern stílusok gyökerei egyaránt az afrikai táncokban keresendőek.