A régebbi magyar költészet szerelmi-erotikus témájú lírai dala.

Elnevezését a virágnyelv szimbolikája (a szeretett kedves virágnevekkel való illetése - violám, rózsám, virágom stb.) nyomán kapta.

Két fõ vállfaja a finoman udvarló modorú udvari virágénekek és a latrikánus költemények (pajkos éneknek is nevezett, a ledér vagy prostituált hölgyekkel átélt parázna kalandokat megverselõ dalok és asszonycsúfolók).

Magyarországon aXVIII. sz.-ig e dalokat irodalomalattinak tekintették; az egyházak erkölcstelennek bélyegezték, éneklésüket, lejegyzésüket és terjesztésüket tiltották.
A fennmaradt szövegemlékek hiányosak. A XII. sz.-tól a magyar királyi udvarban feltehetõen megfordultak a nyugati lovagi költészet vándordalnokai; Galeotto Marzio megemlíti, hogy Mátyás király asztalánál is énekeltek magyar nyelvû szerelmes éneket.
A legkorábbi (1490 körüli) Soproni virágéneknek két sora maradt fenn:

Virág, tudjad, tüled el kell mennem,
És te íretted kell gyászba ölteznem.