A vezénylés egy zenei együttes, zenekar karmester (karnagy, dirigens) által történõ irányítása.

A vezénylés mesterségbeli és elõadó-mûvészi feladat is. Ez utóbbi a zeneszerzõ, ill. az adott mû egyéni felfogása szerinti értelmezése, és ennek tolmácsolása az elõadókon keresztül a közönség felé. Ez jóval több, mint a partitúrában rögzítettek betanítása.

A kórusok dirigálása finomabb, kevésbé látványos módon történik a zenekarok vezényléséhez képest.

Fokozatosan vált a vezénylés önálló zenemûvészeti alkotó tevékenységgé. A 19. század végén vezénylõ karmesterek már nagyon hasonlóak voltak mai kollégáikhoz.

A karmester szinte egész testével (kézjelek, arcjáték, gesztusok) közli érzelmeit és utasításait. A vezénylés a két kéz egymást kiegészítõ, közös munkája.
Egyes karmesterek szerint a jobbkéz, -melyben a pálca van-, határozza meg a tempót és ritmus alapkarakterét, metrumát.
A bal kéz inkább érzelmeket, hangulatot fejezi ki. Megrajzolja a zenei vonalakat, a dallamíveket, a játék intenzitást. Jelzi a fokozást, erõsítést, halkítást, gyengítést.
Leonard Bernstein nem ért egyet azzal a nézettel, hogy a karmester jobb kezének csak ütemeznie kell, és a bal kéz hivatott az érzelmek kifejezésére. Szerinte egyetlen karmester sem oszthatja ketté önmagát ütemezőre és előadóra.
Mitropoulos egy alkalommal így fogalmazott: "Hiszem, hogy a kezek kommunikációja híven kifejezi azt, amit érzek. Azt gondolom, pusztán a kezeimmel jobban ki tudom magam fejezni. A kéz gesztusai eljutnak a zenészhez, mivel közvetlenül a lelkét érinti meg."

A karmesteri pálca szerepe elsõsorban az, hogy a kéz mozdulatait világossá tegye és megnövelje.
Lehet egészen hosszú (60 cm.), de van aki egyáltalán nem használta vagy használja (mint például Boulez, Stokowsky, Mitropoulos.)

Conducting Patterns►