Sípláda, kintorna; egyenletes kézi hajtással (forgatókarral) mûködõ szerkezet, amely elõzetesen rögzített zenét szólaltat meg.

Mechanizmusának alapja egy szögekkel kivert henger, amelynek forgatása hangzó acélnyelveket hoz mûködésbe.
Hasonló elven mûködõ kisebb zenélõ szerkezetek már korábban is voltak. 1700 körül kezdték vándor és utcai muzsikusok használni. Mária Terézia rendelete szerint verklis csak olyan hadirokkant lehetett, aki bizonyítottan a családját tartotta el a kintornálásból. Egy 1910-es belügyminiszteri rendelet ugyanígy szabályozta a verklivállalkozást. A vándorok föltûntek a masináikkal az óbudai vigasságokon, szüreti bálokon, a majálisokon, és a vurstliban. A század végére megépültek a többemeletes bérpaloták, ezek udvarait a kintornásoknak találták ki. A "gázsi" csörgését egy-egy 3-4 perces szám után jól lehetett hallani a macskaköveken.
Késõbb a Budapesti lépcsõházakban kiírták: köpködni, koldulni, kintornázni tilos!
Ma már se tábla, se kintornász.