A nemi kétértelmûséget sugalló elõadómûvészek léte hosszú történelmi múltra tekint vissza a párizsi "félvilágban" (demi-monde), London Soho negyedében és Berlinben, a weimari köztársaság idejébõl. Egyre inkább kikristályosodott a meghatározhatatlan nemû popsztár képe, akinél elsõ látásra nem lehet pontosan tudni, hogy az isten férfinak vagy nõnek teremtette. Az énekesek hangjának is megvolt ez a nem nélküli jellege. Ennek a fejlõdésnek az egyik csúcspontja kétségtelenül a "mûvészeti és orvosi alkotás", Michael Jackson: fénykorában a hangja elragadó, de nem nélküli, gyerekes arca plasztikai mûtétek sokaságával készült, magas, karcsú, nélkülöz minden szembetûnõ nemi jelleget, sminkje tökéletes, akárcsak ruházata. Sajnálatos, hogy szemünk láttára ment tönkre.
Egy hasonló, bár más irányzatú teremtmény Boy George (aki a Culture Club énekesébõl vált dj-vé) bõ, hullámzó ruhákban, sok-sok copffal, nagy kalappal és extrém sminkkel.
A dance-pop szó szerint hatalmas fazonja volt Divine. Nála csak az volt egyértelmû, hogy nagyon kövér, és nõi ruhába préselt testébõl markáns férfihang árad.
Más kategóriát képeznek azok, akik -egyre nagyobb számban- nyíltan felvállalják másságukat, ami a lényükbõl fakad és nem színpadi kellék. Köztük olyan mûvészek, mint pl. a falzetthangú Jimmy Somerville, a zseniális Elton John, a felejthetetlen Freddie Mercury, vagy a nõknek hatalmas csalódást okozó George Michael. glam/glitter